Volt kétszer egy Elvarázsolt Kastély
Gyermekkoromban apám azt mondta, ha Budapesten mezőgazdasági vásár van, akkor el kell menni a Vidámparkba, az Elvarázsolt kastély elé. Elsőre nem értettem az összefüggést, de csakhamar minden kiderült. Mások (mint képünkön is látható) inkább nyaranta tömörültek a kastély előtti placcon. A kicsike kis erkély, amely két mozgójárdás folyosó közt adott egy szusszanásnyi szünetet, a nőkkel rosszul bánt. Manapság ilyesmi aligha működhetne: a Vidámpark alkalmazottja, aki az erkély takarásában ült, egy fúvó-gép segítségével lebbentette fel a szoknyákat. Odalent főleg férfiakból álló embercsorda díjazta röhögcsélve a látványt.
De térjünk át a másik összefüggésre! A rendszerint kora ősszel tartott mezőgazdasági vásár idején rengeteg vidéki látogatott a Vidámparkba, s persze az Elvarázsolt Kastélyba is. Kevesen tudták, hogy mi a menet vége. S ha a jóember, jóasszony, befizetett a park játékai közül az egyik legdrágábbra, már végig akart menni azon. Beleértve az utolsó állomást, a Hordót is. Ennek a körülbelül 2 és fél méter átmérőjű, 6-7 méter hosszú és szünet nélkül forgó hengernek volt egy belépő és egy kilépő vége. Aki végig tudott rajta úgy menni, hogy nem esett el, azt az összezsúfolódott tömeg megtapsolta. Ilyen azonban ritkán fordult elő.
A Vidámpark semmit nem bízott a véletlenre: két derék, hatalmas növésű férfi mindig ott állt, és segített, akinek kellett, a fiatal lányoknak kérés nélkül is. S nem mintha a pestiek nem csetlettek-botlottak volna eleget, de az igazi nagy tömegbukdácsolást a gyakorlatlanabb vidékiek produkálták. Esetenként hat-nyolc ember is egymásra dőlt, s a Hordó-legények alig győzték kihuzigálni az egyensúlyukból kibillenteket. A mezőgazdasági kiállítás alatt ezek a tömegjelenetek állandósultak. Szabály volt, hogy aki legalább egy métert bejött a Hordóba, azt már a másik oldalon szabadott kivinni. Aki viszont megtorpant a Hordónál, annak a dolgozók felajánlották a menekülőajtót.
Persze az Elvarázsolt Kastélyban sok más szokatlan dolog is fogadta a látogatókat. Csúszka, izgő-mozgó lépcső fel és le, amely mozgott ugyan csak éppen nem haladt semerre sem. Részegséget imitáló imbolygó szoba, torz képeket mutató tükrök, földig süppedő fotelek. Az egész hangulatát az ódon külső és a meséket megjelenítő épületforma alapozta meg.
Miután 1979-ben egy gazfickó felgyújtotta az Elvarázsolt Kastélyt, a rosszabb helyre emelt új épület már soha nem lett olyan népszerű, mint az elődje. A Hordó nem vált a tűz martalékává, így, mint külön attrakció tovább forgott eredeti állapotában és helyén, csakhogy így, magában már nem volt olyan vonzó.
A 2010-es években már a második Elvarázsolt Kastélyt is elbontották egy át nem gondolt terv miatt, úgyhogy nincs nekünk már ilyenünk.
Hirdess nálunk!
Szeretnéd, ha a kerület lakói tudnának szolgáltatásaidról, termékeidről, boltodról, vendéglátó-helyedről? Hirdess nálunk! Meglásd, egyáltalán nem drága – és megéri. A részletekért kattints ide!