Pride-botrány: úgy tűnik, a rendőrség sem érti, milyen vonulások lesznek és mit kell betiltani
A rendőrség kicsit belekavarodott a június 28-ra szervezett szivárványos vonulásokba.
Merthogy lenne a Pride vonulás, de emellett ott van a szivárványos menet, melyet korábban betiltott a rendőrség, de a Kúria közölte, nem volt jogos a betiltása, így később a rendőrség mégis engedélyezte, de most újra betiltotta. Úgy tűnik, fogalmuk sincs, melyik rendezvénnyel mit csináljanak és nem is tudják megkülönböztetni őket.
Az első hírek arról szóltak, a rendőrség betiltotta Pride-ot. Később módosították ezt, mondván, a szivárványos menetet tiltották be - azt, amit a Kúria mégis engedélyezett.
"A rendőrség mai határozatának semmi köze a Budapest Pride-hoz; a Pride-ot megtartják június 28-án. A keveredést az okozhatja, hogy a rendőrség tiltó határozata arra hivatkozik, hogy szerintük nem bizonyítottuk egyértelműen, hogy mi nem a Budapest Pride-ot szervezzük, holott mi többször elmondtuk, hogy a két eseménynek semmi köze egymáshoz. A rendőrség ezt a mai tiltó határozatában figyelmen kívül hagyta, és arra a következtetésre jutott, hogy abból akár egy Budapest Pride is kialakulhat” – ezt mondta a Telexnek Demeter Áron, az Amnesty International Magyarország kommunikációs vezetője a szivárványos menet kapcsán.
Ez az a tüntetés, amit a rendőrség először megtiltott, majd a döntést megtámadták a Kúrián, a rendőrség pedig a vasárnap délutánra tervezett tüntetést végül mégis tudomásul vette. Az esemény megszervezésére azonban már nem maradt idejük, ezért még vasárnap délelőtt kérelmet írtak a rendőrségnek, hogy a szivárványos felvonulást egy későbbi időpontban szeretnék megtartani. A keddi rendőrségi határozat így az Amnesty elcsúsztatott, szivárványos felvonulásának tiltó határozata. Mivel ezt egyszer már engedélyezte a Kúria, az ügyben újra a Kúriához fordulnak.
A rendőrség később közölte, hogy a tiltása nem jogerős, a bejelentő a Kúria előtt megtámadhatja, ezért erről – mint a folyamatban lévő ügyekről általában – nem kívánnak nyilatkozni.
Aztán hozzátették, hogy a "nem a Gytv. hatálya alá tartozó rendezvények (például nem közterületen szervezett nyilvános összejövetelek) esetén a gyülekezési jog szabályai nem érvényesülnek, így – más, általánosan érvényes szabályok betartásával – az egyébként gyűlésként tiltandó események szervezése, megtartása nem akadályozott. Ennek megfelelően például a most megtiltott, korábban Pride felvonulásként ismert esemény Kincsem Park területén, gyermekek részvétele nélkül történő megtartása elvi akadályba nem ütközik." Vagyis továbbra sem értik, most akkor ez a Pride vagy sem. Ahogy azt is cáfolták, hogy ők javasolták volna a Kincsem Parkot, mint helyszínt. Miközben leírták, hogy oda lehet Pride-ot szervezni. Teljes a káosz, úgy tűnik.
A zavarodottság ellenére a szervezők készülnek a 30. Pride-ra, melyet minden eddiginél nagyobbnak ígérnek.
Hirdess nálunk!
Szeretnéd, ha a kerület lakói tudnának szolgáltatásaidról, termékeidről, boltodról, vendéglátó-helyedről? Hirdess nálunk! Meglásd, egyáltalán nem drága – és megéri. A részletekért kattints ide!