Ezt a "pénztárost" elcsípték, de miért adjátok ki a kezetekből a bankkártyátokat?

Oszd meg másokkal!

Elfogták a belvárosi rendőrök azt a pénztárosnőt, aki közel harminc esetben próbált vásárolni a munkahelyére betérő vevők bankkártya-adataival, írta meg a police.hu.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitányságára 2018. január 3-án érkezett bejelentés, hogy egy V. kerületi Váci utcai ruházati üzletben 2018. január 2-án a vásárlást követően egy pár percre ott felejtett bankkártyával több sikertelen tranzakciót hajtott végre egy ismeretlen személy egymillió-háromszázezer forint értékben.

A helyszíni adatgyűjtés és az üzlet kamerafelvételei alapján a nyomozók azonosították az elkövetőt, a 26 éves H. Melittát, aki az ott felejtett bankkártya adataival próbált meg visszaélni. A nyomozók H. Melittát a munkahelyén 2018. január 9-én elfogták, az V. kerületi Rendőrkapitányságra előállították, és gyanúsítottként hallgatták ki.

A pénztárosnő a kihallgatása során elmondta, hogy 2017 november közepétől 2018. január 2-ig közel harminc esetben vásárolt, vagy próbált vásárolni úgy, hogy a vevők bankkártya adatait feljegyezte majd azokat később a saját vásárlásainál felhasználta. H. Melitta a sértettek bankkártya adataival visszaélve cipőket, parfümöt, táskát és ruhaneműt vásárolt különböző internetes áruházakból.

A BRFK V. kerületi Rendőrkapitányságának nyomozói H. Melitta ellen információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás kísérletének bűntette miatt indítottak eljárást.

"Pár percre ottfelejtett bankkártya...."

Vigyázzatok a bankkártyátokra. Ma már abszolút nincs szükség arra, hogy akár csak egy pillanatra is ki kelljen engednetek a kezetekből, nem kell "hátravinni" leolvasni, lehúzni, mint régen. A legtöbb üzletben saját magatok pittyenthettek vele, vagy nagyobb összeg fizetésénél saját magatok húzhatjátok le. Ahol pedig ez nem lehetséges, fizessetek készpénzzel.

A kártyák egy csomó olyan, mindenki számára szabad szemmel olvasható adatot (is) tartalmaznak, amit ilyen rosszhiszemű alakok kihasználhatnak. 

 

Mit szólsz hozzá?

Hirdess nálunk!

Szeretnéd, ha a kerület lakói tudnának szolgáltatásaidról, termékeidről, boltodról, vendéglátó-helyedről? Hirdess nálunk! Meglásd, egyáltalán nem drága – és megéri. A részletekért kattints ide!

Legyél a szerzőnk!

Rendszeresen írnál a környéked eseményeiről, boltjairól, kocsmáiról, kulturális programjairól, utcáiról és játszótereiről? Ne habozz, vedd föl velünk a kapcsolatot!

Hol-mi toplista

Helyi közösségek a Facebookon

Partnerek