Titkos emléktábla a magyar informatika egyik legnagyobb alakjának emlékére

Oszd meg másokkal!

Desktop
Fotó: Víziváros, FB
Fotó: Víziváros, FB

Május 10-én a Számítástechnikai Koordinációs Intézet (SzKI) egykori munkatársai és az alapító főigazgató, Náray Zsolt tisztelői tartottak ünnepélyes programot az SzKI egykori székhelyén - emlékezik meg az eseményről a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság.

Rövid magyarázat azoknak, akiket a kilencvenes éveket megelőzően nem érdekeltek nagyon a számítógépek:

SzKI - Számítástechnikai Koordinációs Intézet, 1968-ban alapították, feladata volt, hogy megszervezze és irányítsa a hazai közreműködők részvételét a KGST keretében kialakított ESzR (Egységes Számítógép-Rendszer) létrehozásában, valamint összehangolja a belföldi és a külhoni szakmai szervezetek munkáját. Az ESzR együttműködés alapvető célja volt az akkor piacvezető IBM-360 számítógép-család hardver eszközeinek lemásolása, a részfeladatokat az akkori “baráti” országok között megosztva.

A projektnevek közül azért egy pár ismerős lehet:

  • IDTR (Interaktív Tervezési és Dokumentumkezelési Rendszer) – M08X Mikroszámítógép Z80 alapokon (64K memória, alkalmazás: agyi elektromos ingerek kutatása)
  • MIP Modular Image Processing Képfeldolgozó Rendszer (Föglein János, Dr. Hegedűs Csaba, Kelemen Dezső)
  • VIKING (tengerfenék kutató rendszer; Dr. Álló Géza, Feró László, Stanszy Gábor)
  • Recognita OCR, az első, méltán világhíres honi szoftver, Kovács Emőke vezető fejlesztő)
  • Privát, nagykiterjedésű X.25 hálózatok (OTP és Siemens megrendelésre) – mPROLOG programnyelv
  • PROPER-8 mikroszámítógép (Z80, 64K) – PROPER-16 IBM PC kompatibilis (8086, 80286, 80386, 256K-1024K)
  • SoftOrg automatizált szoftver fejlesztő és életciklus menedzselő alkalmazáscsomag
  • Provision-86 digitalizáló kártya (akár 24 bites, 512×512 képpont felbontással, 25-30 darab készült)
  • IBUSZ, IBUSZBANK  On-line információs rendszer (1990, Magyarországon az akkori legnagyobb)
  • KENTAUR, Komlpex, Egységes NyÁK-Tervezés Automatizálási Rendszer (1975)

Náray Zsolt ennek a hatalmas intézménynek volt igazgatója, aztán pedig főigazgatója.

És hogy mitől titkos az emléktábla? Az épülettömböt ma már az  Alkotmánybíróság használja, És az emléktábla "belülre" került, az Alkotmánybíróság biztonsági előírásai miatt nem lehet csak úgy beugrani, megnézni, tiszteletet leróni, koszorúzgatni...

Az SZKI-dolgozók már kezdeményezték, hogy Náray Zsoltról nevezzék el az épület mellett lévő Donáti lépcsőt Náray lépcsőre, de ezt az önkormányzat nem támogatta. A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság maximálisan egyetért viszont a kezdeményezéssel - és kibővítette azzal, hogy ha nem a Donáti lépcsőt, akkor egy másik, még névtelen közterületet nevezzenek el Náray Zsoltról a Vízivárosban.

Az SZKI-nak és a hozzá hasonló, környékbeli intézeteknek köszönhető, hogy a Víziváros volt az 1980-as években a budai Szilícumvölgy - vallja a Víziváros Facebook-oldal is

A tartalom a hirdetés után folytatódik
Desktop, Mobil
Mobil
Mit szólsz hozzá?