Megszűnnek a tartós tankönyvek az alsós osztályokban

Oszd meg másokkal!

Desktop
A kép illusztráció!
Már idén szeptembertől eltörölhetik a harmadik–negyedik osztályosok számára kötelező tartós tankönyveket is - írja a Magyar Nemzet.
 
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma korábban takarékossági szempontokkal indokolta a döntést, ám végül idén februárban kivezették az intézkedést az első és második évfolyamokról. Ekkor a tárca azzal az indokkal hátrált ki a tartós tankönyvek mögül, hogy „életkori sajátosságok, valamint az első évek tankönyveihez fűződő érzelmi kapcsolat miatt mindenképp előnyös a kisiskolások saját tankönyvekkel való ellátása”. A rendszer amúgy is népszerűtlen volt a szülők és tanárok körében egyaránt.
 
Az ősszel kezdődő tanévben is csak akkor járt volna tankönyvtámogatás a harmadik–negyedik évfolyamokon egy-egy tanuló után, ha a 2017. október 1-jei gyermeklétszám meghaladta volna az egy évvel korábbit. Ám a legújabb javaslat már nem csak a többletlétszám esetére biztosítana pénzt az új könyvekre.
 
Ez a 2017. évi büdzsé módosítása szerint úgy nézne ki, hogy az első és negyedik évfolyamok között ezentúl kilencezer forint támogatás járna egy-egy gyermek tankönyvére, míg ötödik, hatodik és nyolcadik évfolyamon a keret 12 ezer forint lenne. A hetedik osztályos tanulók könyveire fejenként 15 ezer forint összegű támogatást adnának, míg a kilencedik osztályosokéira összesen 20 ezer forintnyit - írja a lap. 
Desktop, Mobil
Mobil
Mit szólsz hozzá?

Hirdess nálunk!

Szeretnéd, ha a kerület lakói tudnának szolgáltatásaidról, termékeidről, boltodról, vendéglátó-helyedről? Hirdess nálunk! Meglásd, egyáltalán nem drága – és megéri. A részletekért kattints ide!

Legyél a szerzőnk!

Rendszeresen írnál a környéked eseményeiről, boltjairól, kocsmáiról, kulturális programjairól, utcáiról és játszótereiről? Ne habozz, vedd föl velünk a kapcsolatot!

Hol-mi toplista

Helyi közösségek a Facebookon

Partnerek