Tavaszra elkészül a Budai Vigadó felújítása

Oszd meg másokkal!

Desktop
Fotó: Magyar Építők
Fotó: Magyar Építők

Az 1899-ben átadott Budai Vigadó felújítása szükséges is volt már, hiszen leromlott az állapota, de a funkciójának megfelelő új tereket is kialakítanak most. A Hagyományok Háza működik majd benne újra, helyet adva a Magyar Állami Népi Együttesnek, a Folklórdokumentációs Könyvtárnak és a Népművészeti Módszertani Műhelynek is.

A felújítás során többek közt megszüntetik az utólagos galéria-beépítéseket, megújul a kupolatér, helyreállítják a dísztermet (eredeti fotók alapján), lefedik a belső udvart, kiállító- és táncterem jön létre.

A teljes körű rekonstrukciója és bővítése 2018 áprilisára fejeződik be.

(A Budai Vigadó teljesen hihetetlen módon Vigadónak épült, méghozzá a budai polgárok kérésére, városi pénzből, városi telken. Kallina Mór és Árkay Aladár tervei alapján készült el, a költségvetési okokból viszonylag egyszerű eklektikus külsőt pompás szecessziós belső díszítés kompenzálta. Az impozáns, tágas előcsarnokot karszti márványoszlopokkal díszítették, belőle széles márványlépcső vezetett az emeletre. A lépcsők mellett lámpák százai világítottak; a belső falakat halványzöldre festették. A ház belső stukkódíszeit a Matscheko és Schroedl cég szállította. A földszinten kávézó, és egy 400 fő befogadására alkalmas étterem állt a vendégek rendelkezésére. Ennek folytatásában helyezkedett el a Budai Polgári Kör társalgója, olvasója és három játékterme. Az első szinten egy 350 négyzetméteres díszterem kapott helyet. A bálok megrendezésére kitűnően alkalmas termet 270 izzó és 3 óriás ívlámpa világította be. Falfelületein hatalmas tükröket, valamint Pauli Erik „Az est” és „A reggel” című falfestményeit helyezték el. A díszteremhez két oldalról egy-egy kisterem csatlakozott. Oldalt, az utcákkal párhuzamos szárnyakban további kistermek, a belső udvarra néző folyosókon társalgók, klub- és olvasóhelyiségek, kártyaszobák nyíltak. A felsőbb szinteken négy magánlakást alakítottak ki. Ezek mellett működött a Budai Könyvtár Egylet és a Budai Anyakönyvi Hivatal.

Az épületet 1900. január 20-án Halmos János polgármester adta át. Nagyszabású farsangi bállal nyitották meg a Vigadót, melynek fővédnöke Klotild főhercegasszony volt. A megnyitó alkalmával a Duna mindkét oldalának rangos társasági szereplői megjelentek, mire tekintettel a rendezőség gyönyörű táncrenddel lepte meg a közönséget. Éjfélkor a bál alkalmából összegyűjtött műtárgyakat sorsoltak ki, és az összes bevételt a budai szegények javára ajánlották fel. 

(És hogy hogyan került a telek a városhoz, és hogy hogyan alakult az épület későbbi sorsa, azt is elolvashatod a Budai Vigadó oldalán.)

A tartalom a hirdetés után folytatódik
Desktop, Mobil
Mobil
Mit szólsz hozzá?
Hirdetés
Desktop

Hirdess nálunk!

Szeretnéd, ha a kerület lakói tudnának szolgáltatásaidról, termékeidről, boltodról, vendéglátó-helyedről? Hirdess nálunk! Meglásd, egyáltalán nem drága – és megéri. A részletekért kattints ide!

Legyél a szerzőnk!

Rendszeresen írnál a környéked eseményeiről, boltjairól, kocsmáiról, kulturális programjairól, utcáiról és játszótereiről? Ne habozz, vedd föl velünk a kapcsolatot!

Hol-mi toplista

Helyi közösségek a Facebookon

Partnerek