A Mátyás-templom legújabb kincse egy 15. századi Madonna-szobor

Oszd meg másokkal!

Desktop
Fotó: MTI, Mónus Márton
Fotó: MTI, Mónus Márton

Úgy emlegetik, a Budavári Madonna-szobor. Pedig csak a hetvenes években került a Várba a Batthyány téri Szent Ferenc Sebei-templomból

A csaknem életnagyságú Madonna-szobor most festésében megújulva, de eredeti kompozíciójában látható, ami nagyon különleges egy ilyen korú szobor esetében.  A szobor az önállósult Mária-ábrázolások egyik jellegzetes példája: a lábát félholdon tartó Szűz Mária képe, aki lábával eltapossa a bűnt. Mária bal kezében a kis Jézust, jobbjában pedig jogart tart, fején szőlőlevélből font koronát, alatta kendőt visel. A karon ülő gyermek Máriához simul, jobb kezével kendőjét fogja, baljában a lélek szimbólumaként galambot tart. Mária alakját földig érő palást fedi. 

A szobor restaurálásához még 2013-ban kezdtek hozzá, de közben kiderült, hogy egy nagyon értékes szoborról van szó, amely rendkívül sok, jól elkülöníthető rétegből állt, így a korábbiakban három hónapra tervezett restaurálás jóval hosszabbra nyúlt. (Azaz az évszázadok során elég sokat javítgatták, pótolták a hiányzó részeket, nagy becsben tartották.)

A gyermek Jézus a Madonnával egyetlen hársfa tömbből faragott alkotás, amelyhez a jogart, a korona szárait, Mária jobb kezét és a gyermek bal karját külön, a restaurálás során már bükkfából készült csapokkal illesztették hozzá. Stílusjegyei alapján a 15. század elején, északi, esetleg német mester műhelyében készült. A szobor feltehetőleg oltár részét képezte, erre utal az a faragási megoldás, hogy Mária alakjának hátsó részét kimélyítették. A műtárgy hátulról nem volt látható, mivel ez a része az oltárszekrény hátlapjához illeszkedett.

A szobor restaurálási munkálatait Galambos Éva és Samu Erika restaurátorok végezték.

A Budavári Madonna-szobor a Mátyás-templom múzeumának tartósan kiállított tárgya lesz, péntektől a templom első emeleti kiállítótermében, a királyi oratóriumban egész évben megtekinthető, a templom turisztikai nyitvatartási idejében.

A tartalom a hirdetés után folytatódik
Desktop, Mobil
Mobil
Mit szólsz hozzá?
Hirdetés
Desktop

Hirdess nálunk!

Szeretnéd, ha a kerület lakói tudnának szolgáltatásaidról, termékeidről, boltodról, vendéglátó-helyedről? Hirdess nálunk! Meglásd, egyáltalán nem drága – és megéri. A részletekért kattints ide!

Legyél a szerzőnk!

Rendszeresen írnál a környéked eseményeiről, boltjairól, kocsmáiról, kulturális programjairól, utcáiról és játszótereiről? Ne habozz, vedd föl velünk a kapcsolatot!

Hol-mi toplista

Helyi közösségek a Facebookon

Partnerek