Pénteken már nyit is a Jókai Anna Szalon

Oszd meg másokkal!

Desktop
Forrás: cultura.hu
Forrás: cultura.hu

Kulturális szalont nyit a nyár elején elhunyt Jókai Anna író emlékére a Budavári Önkormányzat szeptember elsején. Az Iskola utca 28. szám alatti épületben irodalmi estek, komolyzenei koncertek, pódium-előadások és könyvbemutatók is várják majd az érdeklődőket. "Befogadóhely lesz, ahol mindenki otthonra lelhet, akinek fontos volt mindaz, amit Jókai Anna képviselt" – emelte ki Nagy Gábor Tamás polgármester, a szalon ötletgazdája sajtótájékoztatón. 

A rendezvényterem mellett a hajdani nagypolgári otthonok hangulatát idéző szobákat alakítottak ki az épületben, amelynek bejáratánál tábla is jelzi a szalont. "A polgári szalonok világát próbáljuk visszacsempészni a rohanó életünkbe" – jegyezte meg a polgármester, akinek reményei szerint a helyiségek kötetlen beszélgetéseknek, kártyázásnak, olvasásnak és sakkozásnak adnak majd otthont.

A pénteki ünnepélyes megnyitót követő első program egy finn irodalmi est lesz a Budavári Önkormányzat, a FinnAgora, valamint a Petőfi Irodalmi Múzeum rendezésében. A szombati program díszvendége Jávorszky Béla író, műfordító lesz, aki az általa magyarra fordított Örökség című antológiát mutatja be. A műfordító ugyanezen a napon veheti át a Budavári Tóth Árpád Műfordítói Díjat a Budavári Könyvünnepen.

A budai Várban működő Litea Könyvesbolt programjai is átkerülnek a Jókai Anna Szalonba, amely Takács Bence Ervin, Kathy-Horváth Lajos (hegedű) és Szakcsi Lakatos Béla (zongora) közös előadói estjének is otthont ad majd, tavasszal pedig a Beethoven Budán programsorozat új helyszíneként debütál. 

Nagy Gábor Tamás szerint a szalon pontos működési rendje a megnyitót követően fog kialakulni. A jelenlegi elgondolás szerint a szalon minden délután 4 és 8 óra között lesz nyitva, és klubtagsági vagy valamilyen akkreditáció alapján térhetnek majd be az érdeklődők, számolt be a sajtótájékoztatóról az MTI.

A tartalom a hirdetés után folytatódik
Desktop, Mobil
Mobil
Mit szólsz hozzá?

Hirdess nálunk!

Szeretnéd, ha a kerület lakói tudnának szolgáltatásaidról, termékeidről, boltodról, vendéglátó-helyedről? Hirdess nálunk! Meglásd, egyáltalán nem drága – és megéri. A részletekért kattints ide!

Legyél a szerzőnk!

Rendszeresen írnál a környéked eseményeiről, boltjairól, kocsmáiról, kulturális programjairól, utcáiról és játszótereiről? Ne habozz, vedd föl velünk a kapcsolatot!

Hol-mi toplista

Helyi közösségek a Facebookon

Partnerek