A próbanapján próbálkozott (de elfogták)

Oszd meg másokkal!

Desktop
A kép csak illusztráció, forrás: dbarrowhead.com
A kép csak illusztráció, forrás: dbarrowhead.com

A rendőrök elfogták azt a fiatal nőt, aki úgy tett, mintha munkát vállalna egy budapesti étteremben, közben csak meg akarta lopni a leendő kollégáit. Mint később kiderült, ezzel a módszerrel már máshol is próbálkozott.

A 19 éves budapesti J. Izabella február 10-én reggel megjelent egy I. kerületi étteremben, hamis adatokkal kitöltött egy jelentkezési lapot és megkezdte a próbanapját. Pár óra múlva közölte, hogy ő inkább hazamegy, ezért lement az öltözőbe, majd átkutatta az alkalmazottak táskáját és ellopta a bennük lévő pénzt. Ezután kiment az étteremből, de kis idő elteltével az étterem alkalmazottainak feltűnt a lopás, a nő után mentek, és amikor utolérték, visszatartották a rendőrök kiérkezéséig. A járőrök J. Izabellát elfogták, megtalálták nála az ellopott pénzt.

A rendőrök a nyomozás során megállapították, hogy J. Izabella még 2018 januárjában hasonló módszerrel követett el bűncselekményt egy ferencvárosi étteremben. A nyomozók a nőt lopás és hamis magánokirat felhasználása miatt gyanúsítottként hallgatták ki, amely során elismerte a bűncselekmények elkövetését, írta meg a police.hu.

A tartalom a hirdetés után folytatódik
Desktop, Mobil
Mobil
Mit szólsz hozzá?
Hirdetés
Desktop

Hirdess nálunk!

Szeretnéd, ha a kerület lakói tudnának szolgáltatásaidról, termékeidről, boltodról, vendéglátó-helyedről? Hirdess nálunk! Meglásd, egyáltalán nem drága – és megéri. A részletekért kattints ide!

Legyél a szerzőnk!

Rendszeresen írnál a környéked eseményeiről, boltjairól, kocsmáiról, kulturális programjairól, utcáiról és játszótereiről? Ne habozz, vedd föl velünk a kapcsolatot!

Hol-mi toplista

Helyi közösségek a Facebookon

Partnerek